Számos szakértő úgy értékeli, hogy néhány nappal ezelőtt egy apró törvénymódosítással lényegében megtörtént a biztosítói modellváltás: a Fidesz vezette kormánytöbbség korlátlanul adó- és járulékmentessé tette ugyanis a cégek számára a dolgozóikra kötött egészségbiztosítást.

Hogy mindez pontosan mivel jár, és milyen hatással lehet az ellátórendszer egészére, arra Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is egyelőre „csak” keresi a választ. Azt viszont már sietett kijelenteni, hogy a helyzetet nem kívánja „visszacsinálni”, tehát nem kéri a sebtében elfogadott törvénymódosítás visszavonását, inkább annak nézne utána, hogy ha már megtörtént, akkor milyen előnyöket lehet kicsiholni belőle. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár ugyanakkor azt állítja, hogy vele erről a módosítóról senki nem egyeztetett, és továbbra is kiáll a szolidáris, kockázatközösségen alapuló egészségügy mellett.

Egyelőre eldönthetetlen, hogy valóban a hivatalos egészségpolitika megváltozása rejlik-e a történtek hátterében, vagy mindössze rögtönzésről van szó. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Hír Televízióban mindenesetre cáfolni igyekezett, hogy magánkézbe kerülne a társadalombiztosítási rendszer. Szerinte mindössze annyi történt, hogy az adómentesen adható juttatások körét bővítették – emögött egyéb szándék nincs.

Kincses Gyula egykori egészségügyi államtitkár egyetért azokkal, akik szerint megvan az esélye annak, hogy a magánbiztosítók támogatása az egészségügy kettészakadását idézze elő. Az, hogy az új rendszer mekkora károkat okoz a gyakorlatban, majd attól függ, hogy a magánbiztosítók hol költik el a pénzüket. Ha egy teljesen elkülönült „másik” magán-ellátórendszer alakul ki – ami kiviszi a pénzt és az orvost is a közellátásból –, akkor az egészségügy valóban kettészakadhat az ingyenes közellátásra és a „rendes”, fizetős egészségügyre. De – teszi hozzá azonnal – ha a kialakuló magánbiztosítások legalább részben egy a közellátásra ráépülő ellátórendszert finanszíroznak, illetve ott vásárolnak legálisan hozzáférhető többletszolgáltatásokat, akkor még hasznos is lehet az új rendszer. Hiszen a pénz egy része a közellátás működését is javíthatná, és a személyes szolgáltatás legális megvásárlásával hozzájárulna a hálapénz visszaszorításához. Ennek az a feltétele, hogy úgy tartalmában, mind eljárásrendjében meg kell végre mondani azt, hogy mi jár a biztosítottnak – a színes tévé manapság már nem elégséges többletszolgáltatás.

Gilly Gyula orvos-közgazdász ennél kicsit tovább is gondolta a várható következményeket. Szerinte az adókedvezmény okán a költségvetésbe be nem folyt összeget a kormány kénytelen lesz más módon beszedni.

Így aztán könnyen előállhat az a helyzet, hogy a gazdagok ellátását végül valamennyi adófizető állja – köztük a minimálbéren tartott takarítónő is. Véleménye szerint ez nem sokban különbözik attól, ami a nyolcvanas évek elején Chilében történt – fönntartották az állami alapellátást, és aki akart, privátbiztosítást kötött. – A következményeket ismerjük, összeomlott a rendszer – mondja. A szakember szerint ráadásul az egységes közellátórendszer a működőképesség határán tántorog, és közel sincs olyan állapotban, hogy értelmesen kiegészíthető legyen a magánbiztosítással.

Az, hogy ki mihez jut hozzá az egészségügyben, ha ellátásra szorul, jelenleg igencsak esetleges. A kórházak ott spórolnak, ahol tudnak: visszaállnak régebbi technológiákra, a töréseknél nem szegelnek, hanem hajlított lemezt használnak, a hasi műtéteknél nem alkalmaznak testhálót, így ugyan a beteg sérvet kap, de nem költenek többet a műtétre, mint amennyit kapnak az egészségbiztosítótól. Egyre gyakrabban maradnak el műtétek, mert vagy orvos, vagy aneszteziológus, vagy a beavatkozáshoz szükséges eszközök nem állnak egyidejűleg rendelkezésre. Míg a „fizetős betegnek” jut sebészeti varrógép, egyszer használatos eszköz, jó minőségű sebészeti fonal, az átlagbetegnek mindez csak akkor, ha szerencsés. Vagyis, miközben a fizetős és az „ingyenes” egészségügyi ellátás határai egyre inkább egybemosódnak, tisztázatlan, hogy mi jár és mi nem jár a biztosítottaknak. A helyzet mostantól vélhetőleg csak zavarosabb lesz.

Akár így, akár úgy, egészen bizonyos, hogy a háttérben zajlik valamiféle modellváltás. És erre már korábban is voltak figyelmeztető jelek. Az utóbbi hónapokban több olyan változás is történt, amit nem az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezett, de alapvetően átírta a társadalombiztosításra épülő modellt. Így az alkotmány helyébe lépő alaptörvényben például már szó sincs társadalombiztosításról. S bár Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete még azt ígérte, hogy saját lábra állítja az egészségügyi és nyugdíj-biztosítási alapot, Rogán Antal törvénymódosítása után, amely adóvá változtatta a munkaadókra jutó társadalombiztosítási járulékot, azonban már csak a döntéshozók jóindulatán múlik, mennyi jut az „állami” bevételekből nyugdíjra, illetve gyógyító ellátásokra. Ezt követte az az államháztartási törvényhez benyújtott módosítás, amely egyetlen tollvonással megszüntette az alapok költségvetésének önállóságát. Erre jött a magánbiztosítók piacra lépésének támogatása.

A számba vett intézkedések egyik lehetséges magyarázata, hogy a Fidesz nem kíván közpénzből többet juttatni az egészségügy problémáinak megoldására, hanem a konfliktustömeget inkább átnyomná a piac szereplőire. Így például közvetlen politikai konfliktusok nélkül szoríthatók ki a szegény, problémás rétegek az ellátásból. E forgatókönyv szerint a jogaikat formailag ugyan nem korlátoznák, de a túlterhelt és lepusztult állami egészségügyben az eddigieknél is kevesebb drága szolgáltatáshoz jutnának hozzá. A jobb ellátás pedig átcsúszhat a magánbiztosítók finanszírozásába.

Szerző: Danó Anna