Indul a kórházfejlesztési projekt Kiskunhalason

3,2 milliárd forintos beruházás keretében újítják fel a kiskunhalasi Semmelweis kórházat. A közbeszerzéseket kiírták, a projekt 2013 márciusában zárul.

Nagy változások előtt áll a kiskunhalasi kórház. Uniós pályázati segítségnek köszönhetően 3,2 milliárdos fejlesztés vette kezdetét az intézményben. Romhányi Zoltán főigazgató a napokban tartott projektnyitó rendezvény sajtótájékoztatóján azt mondta, óriási mérföldkőhöz érkezett az intézmény.

A látványos munka, az építkezés egy kicsit még odébb lesz, először a közbeszerzéseken a sor. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az egészségügy nehéz helyzete ellenére a megújult kórházban várhatóan nem lesz gond az orvosok és a szakdolgozók létszámával ugyanis a modernizálás hírére nőtt az érdeklődés az intézmény iránt. A projektnyitó ünnepségen a főigazgató és a polgármester mellett beszédet mondott Kerényi János kormánymegbízott és a megyei közgyűlés elnöke is.

Bányai Gábor hangsúlyozta, hogy az egész megye egészségügye nagyot fejlődik, és bízik abban hogy nem csak a gyógyítás körülményei és eszközei fejlődnek hanem a finanszírozások és a bérek is javulnak majd. A halasi Semmelweis kórház az új Szécsényi terv keretében újul meg. A struktúraváltásra az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával nyílik lehetőség.

A nagyszabású beruházás határideje elég szoros. 2013 márciusának végére újul meg az intézmény. A munkálatok ideje alatt is folyamatos lesz a betegellátás.

Forrás: Délmagyar