Alig pár hónap alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett a fiskális politika. A télutón még arról szóltak az üzenetei, hogy külső pénzforrásra nem számíthat ugyan a gyógyítórendszer, ezért összébb kell húznia a nadrágszíjat, de az így nyert többletforintokból betömheti a tátongó lyukakat.Az ágazat irányítói, de az abban dolgozók s talán a betegek is vették az üzenetet, elhitték azt. Az egészségügyi államtitkár országjárásba fogott, megszerzett tapasztalatai talaján elkészítették a hatékonyabban működő intézményrendszer tervét, kidolgozták a költséghatékonyabb gyógyszerfogyasztás keretrendszerét. Ám a körültekintő, tényeken alapuló „reformtervektől” reálisan elvárt megtakarítások háromszorosát várja most el a pénzügyi kormányzat, s szó sincs már arról, hogy azt visszaforgatná a gyógyításba. Átvéve az irányítást a szakmától, az okkal-joggal pellengére állítható gyógyszerpiacot vette célba, és példátlan mértékű cégadó kivetése árán harmadolná a közbiztosító gyógyszer-támogatási kasszáját. A cél – az államháztartás egyensúlyának megóvása – nemes. Ám a hozzá rendelt eszközök hatása beláthatatlan. Gellert kaphat a nemzetgazdaság húzóágazataként prosperáló, exportképes gyógyszeripar, s ha a sarcforintoktól elesik az egészségügy, doktorok és szakdolgozók ezrei fordítanak hátat a hazai kórházaknak. Tudja valaki, hogy mi lesz a betegekkel? Mintha fittyet hánynának az uniós tendenciának, ahol felismerték: a válságból való biztos menekülési lehetőség az egészségiparba, az emberek egészségbe való befektetés.