Az internet jelentős változást hozott az életünkben, és persze a medicinában is. Egy kattintás elég, hogy a legújabb eredményekről értesüljünk, de a net már „gyó­gyít” is. A beteg nemritkán úgy érkezik a rendelőbe, hogy a blogtársak megoldot­ták a betegségét, már csak a gyógyszert kell felírni, de ha nem írjuk fel, a beteg ránk csapja az ajtót, és a csodaszert beszerzi a netről. Szép új világot élünk, ahol a csoda­szereknek se szeri, se száma. Sok olyan szert hirdetnek, amelyek használata akár ha­lálos kockázatot rejt magában. De hát élni is veszélyes dolog.

Lúgosítás, csodás daganatellenes szerek, méregtelenítő kapszu- lák, lábfürdők, ezek mind-mind az egészséges élet titkait jelenthetik az olvasók számára, hiszen csodálatos gyógyulással, egészséges időskorral, minden bajtól való meg­szabadulással, betegségmentes élettel kecsegtetnek.

Ki ne kapna ilyen leveleket naponta, vagy olvasna ilyen esetekről a „szak­irodalomban”? Igazak-e az ígéretek? Ha igen, akkor a fenti „terápiákat” mi­ért nem említik a hagyományos gyógyításról szóló könyvek, ha nem, ak­kor viszont még több kérdés merül fel: vajon miért hallgat a szakma, miért nem áll ki a nyilvánosság elé, fejti ki szakmai véleményét e csodálatos te­rápiás lehetőségekről, hiszen az ilyen terápiák jelentős része nyilvánvalóan a sarlatánság, az emberek bizalmával való visszaélés kategóriájába tartozik.

Mégis miért hisznek sokan ezek­ben a „csodákban”? A válasz egyszerű: mert hinni akarnak bennük, mert nem gondolják át, hogy milyen veszélye­ket rejtenek magukban ezek a szerek. És ott van a szakma felelőssége, hogy nem mondjuk el az igazságot ezekről a szerekről. A kapszulák és különböző terápiák helyettünk is megoldást kínál­nak, nem kell gondolkodni, elég a be­tegnek kinyitni a pénztárcáját, meg­rendelni a csodaszert, és minden el van intézve. Persze ne gondoljuk azt, hogy akár mi, orvosok is ne eshetnénk bele ebbe a csapdába. Igen, beleeshetünk, mert a kétségbeesett ember látása be­szűkül, elhiszi a csodák ígéretét. Igen, én magam is beleestem a csapdába, hi­szen hajkoronám korai elvesztése en­gem is rávitt a Patientia hajnövesztő használatára. Talán kor- és kórtársaim emlékeznek még erre a csodás szerre, ami az avas libazsír szagával bírt, és a bedörzsölést követően 8–10 órát kel­lett dunsztkötéssel a fejen ülni, állni, aludni. Az eredmény magáért beszél, több mint 30 éve büszkén viselem kopaszságom, mely számtalan előnnyel bír. A másik ilyen kalandom az atópiás dermatitiszem kezelése volt, melyre it­tam csalánteát, szülői késztetésre szed­tem csodakapszulát, ám állapotom mit sem változott. Mégis a szerencsések közé tartozom, úgy tudtam lecserélni a sebész szikéjét a mérgekre, hogy eb­ből győztesen kerültem ki. Álljon itt néhány példa arra, hogy a csodaszerek valójában milyen veszélyeket hordoz­nak magukban.
Méregtelenítés

Életünk tele van veszéllyel, egyre több kémiai anyagot használunk, melyek lerakódnak szervezetünkben és ott különböző betegségeket okoznak. Ez igaz, és a tisztelt olvasó is számtalan példát tudna említeni. De vajon le­het-e a szervezetet méregteleníteni? Már a szóhasználat is sántít egy ki­csit, hiszen a toxikológus méregtele­nítésen pl. azt érti, ha a fagyállót ivott betegen elvégzett dialízis kezeléssel mind az alapvegyületet, mind a ká­ros metabolitokat eltávolítják a szer­vezetéből. Ide sorolható a különféle antidótumok használata, melyek ké­pesek megkötni, mobilizálni a szerve­zetünkbe bekerült toxinokat. Mind­addig azonban, amíg a méregtelenítés szó szerepel a 11/1997. (V. 28.) NM rendeletben, melynek egyik mellékle­te a természetgyógyászati tevékeny­ség gyakorlásának egyes kérdéseiről szól, addig már magát a szót is tévesen használjuk. Önmagukban a vízhaj­tás, hashajtás és egyéb módszerek nem méregtelenítő terápiák.

Egyik kedvencem a listából az ún. kolon-hidroterápia, melyet mi, toxikológusok is rendszeresen használunk. A lényege a következő. Nazojejunális szonda levezetését követően a szon­dán keresztül polietilén-glikol oldatot kap a beteg 1000–1500 ml/óra adag­ban, mely a béltraktusból nem szívó­dik fel, és mindent, amit maga előtt talál, kitolja a béltraktusból: előbb formált széklet, majd hasmenés, vé­gül víztiszta anyag ürül a végbélnyí­láson keresztül. Mikor használjuk ezt a technikát? Olyan esetekben, amikor a túladagolt gyógyszer vagy egyéb ké­miai anyag a vékonybélből szívódik fel leginkább, vagy enterohepatikus kör­forgásban vesz részt. Ilyen esetekben a szer felszívódását megakadályozandó alkalmazzuk a béltisztítást, mely mellett természetesen egyéb terápiában is részesül a beteg (lélegeztetés, folya­dék- és ionpótlás stb.). Így értelmez­ve ez a terápia valódi méregtelenítés. A technikát először a sebészek használták vastagbélműtétek előkészítése okán; mi, toxikológusok tőlük tanul­tuk el. De mit is ígérnek a mai kolon-hidroterápiák és hashajtásos tech­nikák? Álljon itt néhány mondat az internetről kimásolva:

Először a vastagbelet kell kitisztítanunk gyógynövényi rostokkal, hogy fokozatosan „kisöpörjük” belőle az évek során össze­gyűlt mérgező lerakódásokat és káros pa­razitákat. Miközben tisztítjuk a vastagbelet, pótolnunk kell a hasznos bélbaktériumo­kat, melyek egyensúlyban tartják a bélfló­rát, valamint méregtelenítenünk kell a má­jat olyan gyógynövényi kivonatokkal, mint a sylimarin (a máriatövis hatóanyaga). Végül specifikus gyógynövények, aminosavak, vi­taminok és ásványi anyagok segítségével méregtelenítjük a szervezetet az olyan ká­ros nehézfémektől, mint az ólom és higany, valamint az egyéb szennyező anyagoktól.

A kúra kivitelezéséről a következőket olvashatjuk az interneten.

A 100 gramm keserűsót osszuk el négyfelé, négy 2 dl-es pohárba, tegyük hozzá a 2 dl vizet és oldjuk fel! Az elosztott keserűsó- (nem glaubersó-!) oldatot délután négy alkalommal: 2, 4, 6 és 8 órakor kell megin­ni. Az első adag után még nem kell vécé­re mennünk, mivel a szervezet felszívja az értékes magnéziumot. A második adag, a 4 órai már megteszi a hatását. Erős és tartalmas székelésünk lesz. Májunk és be­leink megtisztulnak az ételmaradékoktól. A máj felszabadul a terhelés alól, és a mag­nézium elernyeszti, ellazítja. Este 10 órára a máj epevezetékei kitágulnak. Ekkor a 1,5 dl olívaolajat keverjük össze grépfrút frissen facsart és szűrt levével, majd igyuk meg ezt a keveréket. Ezután vízszintesbe kell helyez­nünk magunkat (feküdjünk le!) legalább 5 órára, hogy a természetes olajhidraulika működjön és kiszivattyúzza a szennyező anyagokat.
Másnap, ha meglátogatjuk az illemhelyet, tapasztalhatjuk, hogy bőven lesz székle­tünk, holott előző nap már minden kijött belőlünk. A májból távoznak a lerakódott méreganyagok és bomlástermékek. Azon­kívül szemmel látható, kis, zöld golyócskák fognak úszkálni a híg székletünkben. A ta­pasztalatok szerint megközelítőleg 2000 db kitines epekő kerül így napvilágra operáció nélkül. A golyócskák mikroszkópos vizsgá­lata igazolja, hogy a felületük porózus és a belsejükben minilabirintusok találhatók, amik ideális parazitafészkek.

Hát ez még olvasva is elborzasztó. Ha belegondolunk, 3–5 liter folyadék elvesztésével jár a beavatkozás, ami még egészséges ember esetében is ko­moly klinikai tünetekkel jár együtt, akár bele is lehet halni. Magában az anyagban van pár tárgyi tévedés is.

Az egyik a sylimarin. Ez egy ki­váló, recept nélkül is kapható szer, amely azonban nem méregtele­nít, hanem erős antioxidáns és szabadgyökfogó hatással rendelke­zik. Gátolja a szabadgyökök által indukált lipidperoxidációs folya­matokat, ezáltal védi és stabilizál­ja a sejtmembránt. Egyes esetekben (paracetamolmérgezés, gyilkosga­lóca-mérgezés) a kialakult vagy ki­alakulóban lévő májkárosodás miatt intravénásan is használjuk. Tartó­san absztinenssé vált alkoholbetegek májfunkciós értékeinek drámai ja­vulását tapasztaltuk igen sok esetben a sylimarin szedése mellett.

Apróság ugyan, de felesleges a grépfrút levét összekeverni az olívaolaj­jal, mert nem keverednek, de talán így egyszerűbb lenyomni a torkunkon. Az ún. olajhidraulika a szervezetben nem működik. És végül: kitines epekő nem létezik.

Saját klinikai gyakorlatomban is több olyan beteggel találkoztam, akik sikeres hashajtás, máj- és epeméregtelenítés után kiszáradva, hiponatrémiától zavartan, hipokalémia okozta szívritmuszavarral kerültek kórházba. Pedig biztosan nem ez volt a céljuk.
Egy titokzatos „vitamin”

Egy másik kedvenc terápia a B17-vitamin mint univerzális daganatmegelőzési és -kezelési lehetőség. Mi is a B17-vitamin? Nem tudom, mert ilyen vitamin nincs. Az amigdalint nevezik így, ami pár éve egyes vé­lemények szerint forradalmasította a daganatos betegségek megelőzését és terápiáját.

Az igazság megismeréséhez egy ki­csit vissza kell ugrani az időben. Kr. e. 3000 körül Meni (görögösen Ménész) fáraó lett Alsó- és Felső-Egyiptom ura, az I. dinasztia első fáraója volt, nevé­hez fűződik Memphisz megalapítása. Korának egyik felvilágosult, tudomá­nyok iránt érdeklődő embere lehetett. Sok, természetben előforduló méreg­gel végzett kísérleteket rabszolgáin. Ne feledjük, 5000 évvel ezelőtt járunk, és ami ma elképzelhetetlen emberkí­sérlet, az akkoriban elfogadható volt. Ő volt az, aki rájött arra, hogy a sár­gabarack magja akár ölni is képes. Méreganyaga, az amigdalin növényi cianoglikozid, két rész cukorból, egy rész benzaldehidből és egy rész cián­ból áll, melyek szorosan összekap­csolódnak. A szervezetben hidrolízis során a béta-glikozidáz enzim jelen­létében hidrogén-cianid szabadul fel. A folyamatot megadózisú aszkorbin­sav elősegíti. A keserűmandulában és a sárgabarack magbélben viszony­lag sok, 1–8%-nyi amigdalin és kevés prunazin (szintén cianoglikozid) ta­lálható.

Hét–tíz nyers szem (5–10 mg) elfo­gyasztása gyermekekre már halálos le­het. Mit ír a reklám?

A B17-vitamin a rákos sejtek területén bom­lik fel, mérgező tartalmát a rákos sejtek te­rületén engedi szabadon, és sehol máshol!

Hát ez érdekes, úgy látszik a tumorsejtek (mindegyik!) rendelkeznek olyan receptorokkal, melyek képesek megkötni az amigdalint, így tulaj­donképpen öngyilkosságot követnek el. De jó lenne, ha lenne ilyen csoda­szer!

Nézzük, mi a hivatalos hazai állás­foglalás? Az Országos Gyógyszerésze­ti Intézet a B17 témájában a következő közlemény közzétételét kérte.

Az Országos Gyógyszerészeti Inté­zet a www.b-17.hu/felhívás internetes oldalon közzétett felhívásra reagál­va tájékoztatja a T. Kollégákat, hogy a B17-vitamin (Laetril/Amigdalina) megnevezésű készítményeket (in­jekció, tabletta) az Országos Gyógy­szerészeti Intézet, illetve az EU sem gyógyszerként, sem gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készít­ményként nem engedélyezte. Toxikus mellékhatásai miatt a B17-vitamin/Laetril/Amigdalina nem elfogadott szer az engedélyezett gyógyászatban, és egyébként nem tekinthető vitamin­nak. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet, valamint a hivatalos szak­irodalom és a nemzetközi szakható­ságok (Európai Gyógyszerügynökség [EMEA]; az Egyesült Államok Élel­miszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatala [FDA]; Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság [EFSA]; Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete [NCI]) egyértelmű álláspontja szerint is a Laetril (B17-vitamin) toxikus ve­gyület. Megjegyezzük, hogy az USA-ban 1980 óta tilos a fenti készítménye­ket rákellenes szerként vagy bármilyen más terápia részeként alkalmazni.

Ennek ellenére, mind a mai napig a szer az internetes kereskedelemben elérhető, és jelenleg is büntetőper van folyamatban a terjesztők ellen. Persze a másik oldalon ott állnak a csodálatos gyógyulást hirdető mexikói klinikák, melyek híreivel a tudományos tények sajnos nem vehetik fel a versenyt. Igen érdekes olvasmánynak bizonyult az amigdalin témájában Victor Herbert cikke, mely a The American Journal of Clinical Nutrition 1979. májusi számá­ban jelent meg, még a hivatalos egye­sült államokbeli betiltás előtt (http://ajcn.nutrition.org/content/32/5/1121.full.pdf).
Kelátképző terápia

Érdekes jelenség, s mint annyi okos és buta dolog, ez is a tengerentúlról származik: az évi egyszeri kelátkép­ző terápia. A kelátképző szerek olyan antidótumok, amelyek a nehézféme­ket képesek mobilizálni és eltávolítani a szervezetből úgy, hogy az ionjaikkal komplexeket képeznek. Klinikai hasz­nuk jelentős. Napjainkban sem ritka az ólommérgezés, de időnként egy-egy réz-, higany- vagy arzénmérgezett be­teggel is találkozunk. Nos, az új őrület azt mondja, hogy „évente 1×1 hóna­pig ajánlatos kelátképző gyógyszereket szedni, mert a szervezetünk tele van nehézfémekkel”.

Az, hogy van bennünk nehézfém, egy percig sem kétséges, de hogy toxi­kus mennyiségben legyenek jelen, az évi 6–10 esettől eltekintve elképzel­hetetlen, hiszen ahhoz, hogy a nehéz­fém felhalmozódjon, valamilyen úton fokozott mennyiségben kell bekerül­nie a szervezetbe. Normál életmód esetén ennek esélye gyakorlatilag nul­la. A nehézfémterhelés, -mérgezés diagnózisának felállítása nem könnyű dolog. A klinikai tünetek mellett szükség van az adott anyag vérszintjének és vizeletben való megjelené­sének mérésére is. Önmagában egy vagy két mérési eredményből nem le­het a diagnózist felállítani, komplex módon kell vizsgálni a beteget. Persze van „más” lehetőség is. A neten akad­tam bele abba a vizsgálati módszerbe, mely minden más vizsgálatot helyet­tesít, hiszen egy csepp vérből is felál­lítható a diagnózis. A hirdetés alapján az alábbiakra derülhet fény egy csepp vérből:

az anyagcsere állapota / az emésztés és a felszívódás hatékonysága, felszívódá­si zavarok / ásványianyag-, vitaminhiány / érelmeszesedés, trombózis kialakulásának korai jelei / egyes szervek (pl. máj, vese, szív) meggyengülése, terheltsége / az oxigénellátás aktuális állapota / baktériu­mok, paraziták, gombák jelenléte / a vér­ben történő salakanyag-felhalmozódás / a pajzsmirigy működése és a hormon­háztartás felborulása / a baktériumflóra egyensúlyzavara / daganatos elváltozá­sokra utaló jelek / külső és belső mérgező­anyagok jelenléte / a sav-bázis háztartás eltolódásának jelei / különféle vérképzési zavarok.

És íme, a vizsgálat menete:

A vizsgálat a Páciens kikérdezésével kez­dődik. Apró tűszúrással az ujjbegyből leveszünk egyetlen csepp vért, melyet tárgylemezre cseppentünk. A mikroszkóp képét Páciens és orvos együtt folyamato­san követi a monitoron, elemezve a látot­takat. A vizsgálat közben konzultáció zajlik, a vizsgálatot végző orvos tanácsokkal látja el a Pácienst. A vizsgálatot további terápiás javaslatok követhetik.

Nos, kedves olvasó, dobjuk a sarok­ba a fonendoszkópot, a hagyományos betegvizsgálati módszereket, felesleges volt a hat év tanulás, a többéves (évti­zedes) gyakorlat, egy csepp vér min­dent megold. A történet persze itt még nem ér véget, lehetne beszélni a lúgo­sításról, az SPA méregtelenítő lábfür­dőről, az őssejtstimulálásról, a csodás kristálygombáról és sok egyébről.

Az egyszerű gyakorló orvos milyen következtetéseket vonhat le a fentiekből? A hazai általános egészségkultúra, vall­juk be őszintén, a béka feneke alatt van. Nekünk, egészségügyben dolgozóknak lenne a feladatunk, hogy megpróbál­junk ezen változtatni, ami sok-sok időt, energiát és türelmet igényel. Kívánom magunknak a sok-sok időt, energiát és türelmet, mert reménytelen eset nincs, vagy legalább is ne higgyük el, hogy van.

Dr. Zacher Gábor
Péterfy Sándor utcai Kórház, Toxikológia, Budapest

Forrás: OTSZ online